Balás Imre és az Ó-Szemeretelep
Ma már Budapest XVIII. kerületében egykori téglagyára helyén csupán egy tó őrzi nevét – hibásan, pedig Balás Imre (1879–1944) nem csak a róla elnevezett téglagyárat alapította, hanem ő indította el Ó-Szemeretelep parcellázását is, ezért érdemes személyét behatóbban is megismerni.
Balás Imre és a család
Sipeki Balás Imre György 1879. szeptember 30-án született Budapesten.[1] Egy elszegényedett dzsentri famíliából származott, apja, Balás Elek (1833–1895) a Józsefvárosban volt hentesmester és sertéskereskedő. Apjának és anyjának második házasságából származott, így összesen 11 testvére volt.
Balás Imre a középiskolai tanulmányait a budapesti evangélikus főgimnáziumban kezdte. Az érettségi vizsga letétele után a Budapesti Kereskedelmi Akadémián végzett egy évfolyamot. Ezt követően 1899-ben bevették a Kőbányai Takarékpénztár Rt. felügyelő bizottságába, majd 1900-ban már segédkönyvelő ugyanott. Bizonyára nem volt véletlen, hogy felvették tisztviselőnek, ugyanis a takarékpénztár pénztárosa nem volt más, mint Imre nővérének, Karolinának a férje, Halter Károly. A Kőbányai Takarékpénztár az 1900-as évek elején több pestszentlőrinci parcellázásban (Rendessytelepen, Bókaytelepen) is részt vett.
Balás 1905-ben már egy újabb, 1901-es alapítású pénzintézet, a Kőbányai Korona-Takarékpénztár tisztviselője volt, valószínűleg itt ismerte meg a pénztáralapítás egyszerű, ámde jövedelmező módját.
Balás Imre 1914-ben (Tolnai Világlapja)
Balás Imre és a Rákosmezei Takarékpénztár[2]
Halter bevezette Balás Imrét a kőbányai elit köreibe, törzshelyük volt a Kőbányai Casino – hiszen Halter ennek is pénztárosa volt – ahol az ifjú könyvelő és háztulajdonos megismerkedett többek között dr. Gronovszky Antal államvasúti fogalmazóval. Ketten 1905 szeptemberében nemes célt tűztek ki maguk elé: az akkor a X. kerület részét képező Rákosfalva (ma XIV. kerület) felemelése érdekében pénzintézetet hoznak létre. 1905 októberére össze is jött 8 részvényes, akik lejegyezték a kibocsátott 100 részvényt 3000 korona értékben. Csak Balás Imre egymaga 80 részvényt jegyzett. Létrejött tehát a Rákosmezei Takarékpénztár Részvénytársaság, Rákosfalva központtal. Természetesen Balás otthagyta könyvelői állását és bankigazgató lett. Az alaptőkét 10.000 koronában állapították meg, melyet már az egy évvel később, 1906. december 29-ére összehívott rendkívüli közgyűlésen a tízszeresére emeltek. A kőbányai elit felfigyelt a kezdeményezésre, és részt akart benne venni.
Az első rendes közgyűlésre 1907. március 17-én került sor, ahol a decemberi tőkeemelést így indokolták: „Betétállományunk – intézetünk szerény keretét figyelembe véve – nem képez nagy összeget […], de fontosnak tartjuk azon körülmény felemlítését, hogy szerény betétállományunk csupa apró néhány koronából álló betéteknek összege.”
Az 1908-as esztendő már jelentős nyerséggel zárult. „A múlt üzletesztendő elején a pénzpiacra nehezedő válság elmúlt s helyébe egy új munkára alkalmas, kedvezőbb időnek megnyíltát láttuk.” Ebben az évben besegítettek a Kőbányai Egyesült Építőiparosok házépítkezésének pénzügyi lebonyolításába, az Óhegyen egy nagyobb telektömböt felosztottak és eladtak. Ugyan Balás és Gronovszky vezetői mandátuma lejárt, de szavazás nélkül, egyhangúlag megválasztották őket ismét. „Budendorfer Géza részvényes ecseteli, a két igazgatósági tag pár év alatt az eddig néhány ezer korona alaptőkével megindult részvénytársaságot ily virágzó intézetté emelték.”
Balást Kőbányán az elit mind jobban befogadta, egyre tekintélyesebb szerepre tett szert: a közjótékonysági egyesület titkára, a tornászbál alelnöke, a férfi dalegylet elnöke, a szikvízgyár felügyelő bizottsági tagja lett, illetve mivel beszállt az építőiparba is, ezért tagja lett a Kőbányai Egyesült Építőiparosok cégnek is. A Rákosmezei Takarékpénztárnál 1908 márciusában elnök igazgatói kinevezést kapott. A szédületesen gyors fejlődés ellenére mindvégig biztosan tartotta kezében a részvények többségét, és mintegy személyes tulajdonaként kezelte a részvénytársaságot és annak tőkéjét. Ez azonban hamarosan megbosszulta magát.
Típusház a Szemeretelepen (Tomory Lajos Múzeum)
Balás Imre és a Szemeretelep
1909-ben Balás Imre a Rákosmezei Takarékpénztár nevében jelentős területet vett át Szemere Miklóstól[3] Pusztaszentlőrinc iparvasúton túli részén, a Kavicsbánya vasútállomás melletti Új majornál. Határait a mai Honvéd utca, Nyíregyháza utca, Nagyszalonta utca és a Budapest–Szolnok vasútvonal jelölte ki. A mezőgazdaságra kevésbé alkalmas, homokos területet 409 darab, többségében 150–200 négyszögöl közötti méretű házhelyre parcellázta fel, majd 1909 nyarán négyszögölenként 2 korona 50 fillérért áruba bocsátotta a telkeket. A minden kényelemmel ellátott telepen vízvezetéket, villanyvilágítást, csatornázást, házépítést ígért részletfizetésre. Az árban benne volt a telek vételára, és a lakóház felépítésének költsége is, melyeket a Rákosmezei Takarékpénztár fizetett ki, és a vevőnek 30 év alatt kellett törlesztenie. A törlesztő részletekre leköthette a munkáltatójától húzott évi lakpénzt is. Az egy-, két- és háromszobás házak sablon szerint épültek. Az új telepet a korábbi földesúrról „Szemere Miklós telepnek” nevezte el.[4]
A szemeretelepi parcellák fő vásárlói vasúti, fővárosi vagy minisztériumi hivatalnokok voltak, ugyanis a kormány szándékainak megfelelően 1908-ban jelentősen könnyítettek a középosztálybeli hivatalnokok lakóházhoz jutásának feltételein, a tisztviselők, állami alkalmazottak az állam által jutatott lakpénzt immár nemcsak egy bérelt lakás lakbérére, hanem saját lakóház építésére, vagy vásárlására is felhasználhatták, ezzel elősegítve a középosztály otthonteremtését.
Az egyik legelső vásárló 1909. július 28-án az Újpesten lakó Teleki István magyar államvasúti kőnyomdász és felesége volt. Telekiéknek a mai Szent László utca 47. számú telken építették fel a házukat. A vevők szinte kizárólag az államtól lakpénzt húzó rétegből kerültek ki. Helfy Lajos MÁV irodakezelő és felesége, Krizsek Katalin MÁV kezelőnő például az 1910-től a Rákosmezei Takarékpénztártól házépítésére (ma Bajcsy-Zsilinszky utca 90.) felvett 15000 korona kölcsönt mindkettejük lakpénzéből törlesztették évi 600-600 koronával.[5] Duda János vonatkísérő lakatos és felesége, Deme Gizella (ma Szent László utca 31.) pedig a 30 évig törlesztendő évi 505 korona 60 fillérnek a nekik juttatott évi 400 korona lakpénzen felüli részét szabadkézből fizették.[6]
Telekiék, Helfyék, Dudáék a telket ugyan még Szemere Miklós úrtól vásárolták meg, azonban 1910 augusztusában Balás Imre az egész területet a saját nevére íratta, majd a már eladott telkek a Rákosmezei Takarékpénztár nevére kerültek, és csak októbertől kezdte el bejegyeztetni az addigi vevőket a telekkönyvbe. Balás – miután a köztisztviselő rétegből több befizető is akadt – 1910 folyamán megkezdte a kivitelezést. Az építkezések felügyeletét sógorára, Vellay Istvánra bízta. Elindultak a házépítések és az ígért csatorna kiásása. Ekkor került először a vállalkozás a sajtó középpontjába, ugyanis a szakszerűtlen kivitelezés két ember halálát okozta.
- május 25-én reggel a szennyvízelvezetőt ásó munkásokra rászakadt a gyengén megtámasztott föld és több embert maga alá temetett. A 32 éves rákoskeresztúri Hoszpoczky Károly és a 29 éves pálmonostori Jenei Lajos napszámosok lelték ekkor halálukat. Megfulladtak. Boldog Ferenc 18 éves földmunkást agyrázkódással, Boldog István 21 éves földmunkást zúzott sebekkel a mentők a Szent István kórházba szállították.[7] A vizsgálat megállapította, hogy hanyagság történt, az omlós, homokos-kavicsos föld megtámasztásához nem használtak fel elegendő deszkát és a dúcokkal való összekapcsolásukhoz sem a megfelelő kampókat, hanem egyszerű vasszögeket használtak. A balesetért a hozzá nem értő munkavezetőt, Richter Ferenc kőműves segédet tették felelőssé.[8]
1911 nyarán a beütött építőipari válság és a Rákosmezei Takarékpénztár körüli zavarok következtében a szemeretelepi építkezések lényegében megszűntek. Ez visszahatott a takarékpénztárra, ugyanis Balás a tőkét a Szemeretelepbe fektette, amelynek telkeit ekkor már nem sikerült értékesítenie.
Minden leállt: sok épületnek csak a puszta falai készültek el, a kiásott, ám be nem fejezett mély csatornát úgy hagyták, a hangzatos ígéretek ellenére se villany, se víz nem volt a telepen, csak adóssággal terhelt otthonok. 1911 nyarán a teljesen, vagy csak félig elkészült száznál is több házak között 400 ember lakott, számukra a minimálisan szükséges ivóvizet lajtos kocsival biztosították. A Pestszentlőrinctől is távol eső telepen a magára hagyott lakosság önszerveződésbe kezdett, 1911. november 16-án pedig megtartotta első ülését a kifejezetten a takarékpénztár ellen életre hívott Pest-Szent-Lőrincz-Szemeretelepi ház- és telektulajdonosok convertáló szövetkezete.
Típusház a Szemeretelepen (Tomory Lajos Múzeum)
Balás Imre és a Kőbányai Gazdasági Takarékpénztár
Aztán 1911 őszén Balás egész élete összeomlott. A Nagykanizsai Takarékpénztár egy 20.000 koronás váltó ki nem fizetése miatt csődöt kért a Rákosmezei Takarékpénztár ellen. Ezt ugyan sikerült hosszas tárgyalások után visszavonatni, de októberben a betétesek a hírre megrohanták a bankot. Október 11-én a takarékpénztár hitelezői megegyeztek a Magyar Általános Bizalmi Bankkal a szanálásban.
Miután decemberben az igazgatóság tagjai vállalták, hogy saját vagyonukkal felelnek a hitelezők felé, egyúttal állami segélyért folyamodtak a pénzügyminiszterhez, 1912. január 2-án rendkívüli közgyűlést hívtak össze. A cég nevét Kőbányai Gazdasági Takarékpénztárra változtatták, új alapszabályt léptettek életbe, a régi igazgatóság lemondott, helyettük új tagokat választottak. Azonban az új vezetőség már nem segíthetett. A bukást – Balás üzelmein kívül – országos és nemzetközi trendek is okozták. 1911 őszétől kezdve általános hitelválság alakult ki itthon, de egész Európában tőkehiány lépett fel, a gazdaság megtorpant és 1912-ben már a cégek sorra jelentették a csődöket. 1913. augusztus 6-én egymilliós hiánnyal elrendelték a Kőbányai Gazdasági Takarékpénztár ellen a csődöt.
Balás Imre és a fogház
Balás Imre hivatalosan visszavonult a takarékpénztár ügyeitől, a csődtömeggondnok és mintegy ötven károsult feljelentése nyomán – olyan házat vásároló tisztviselők, akiket perelt a takarékpénztár és letiltatta a fizetésüket – dr. Csopey Dénes vizsgálóbíró elrendelte a letartóztatását. A vád csalárd bukás, hűtlen kezelés, csalás és sikkasztás volt. Egy hónapig élvezte a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház vendégszeretetét, a vizsgálati fogságból 1914. augusztus 18-án szabadult.[9] Mire a börtönből kikerült, már folyt az I. világháború, melynek harcaiban azonban Balás nem vett részt, fegyverképtelennek minősítették.
Harangláb avatása 1915-ben (Tomory Lajos Múzeum)
Balás Imre és a Szemeretelepi Polgárok Testülete
A Pest-Szent-Lőrincz-Szemeretelepi ház- és telektulajdonosok convertáló szövetkezete az éppen ekkor a felszámolás szélére sodródó takarékpénztárral szemben nem tudott érdemi eredményt elérni. Ezért Nemény Vilmos kezdeményezésére 1913. február 16-án létrejött a Szemeretelepi Polgárok Testülete, amely kulturális és szépészeti egyesületként hathatósabban képviselte a lakók érdekeit. 1913 augusztusáig akciókat indítottak a kedvezőbb vasúti menetrend, a villamos meghosszabbítása, a villanyvilágítás kiépítése, a telep fásítása, az utcák rendezése és elnevezése érdekében. Eddigre az egyesület már rendelkezett saját kezelésű vízművel is. A legnagyobb eredmény az volt, hogy 1913 szeptemberében Kuhár Ernő vezetésével, egy tanteremben, megindult a tanítás a szemeretelepi állami elemi iskolában, és 1914 májusában kaptak még egy tanítónőt.[10] Ugyan a község már 1911 áprilisában felajánlott egy telket és az épület gondozását, most mégis Balás Imre bocsátotta 10 évre a község rendelkezésére az épületet.[11] Az 1914 januárjában felállított lámpák gondozását és költségeit a polgárok testülete magára vállalta.[12] Szintén sikerként könyvelhették el, hogy a főszolgabíró utasítást adott a csatornaárkok betemetésére. 1914. május 1-jén a Budapest–Szolnok vonalon a telep vasúti megállójának neve Pestszentlőrinczi Kavicsbánya helyett Szemeretelep megállóhelyre változott.[13] A Szemeretelepi Polgárok Testülete továbbra is kardoskodott a lakosok érdekeiért. 1915 áprilisában haranglábat állíthattak a mai Bajcsy-Zsilinszky utcában és 1916-ban már volt saját kaszinójuk is. 1918-ban a Veszprémmegyei Takarékpénztár – amely ekkor jogot formált Balás Imre telkeire – tervezte a lőrinci villamos meghosszabbítását a Szarvas csárdától a szemeretelepi vasúti megállóhelyig.[14]
1916-ban a Szemeretelep utcái végre nevet kaptak. A háborús tematika itt is érvényesült: legtöbbjüket az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország jeles hadvezéreiről nevezték el, akiknek főként 1914 decemberében a limanovai csatában és 1915 májusában a gorlicei áttörésben volt fontos szerepük. A kicsiny telepet az ekkor még csak trónörökös főhercegről elnevezett Károly Ferenc utca és a feleségéről elnevezett Zita tér fogta közre. De kerültek ide a fegyvernemeket idéző utcanevek (Honvéd, Huszár és Tüzér utca) is, melyek változatlan formában ma is léteznek.
Szemeretelep az 1920-as évek elején (térképrészlet) (Tomory Lajos Múzeum)
Balás Imre és az infláció[15]
Az Osztrák–Magyar Bank a világháború idején pénzt nyomtatott a költségek fedezésére, a koronát leértékelték, a fogyasztói árak az 1913-as színvonal 14,5-szeresére emelkedtek. Az ingatlanárak rohamosan elindultak felfelé, 1918 elején az 1910-es ár két-háromszorosáért lehetett értékesíteni őket. 1916-ban még 291 darab szemeretelepi telek volt Balás Imre nevén. Balás 1916 februárjában létrehozta az Értékesítő Részvénytársaságot, melynek ő volt az igazgatója és egyben egyetlen igazgatósági tagja is, és – mint a Kőbányai Gazdasági Takarékpénztár vezérigazgatója – Mógor Lajos közreműködésével meghirdette a szemeretelepi telkeket, 40-et el is adott közülük. A pénzt a csődben lévő takarékpénztár nevében nem vehette át, a vételár jegyzői letétbe került. Ennek megfelelően a telkeket sem tudták átírni a vásárolók nevére, de Balás Imre biztosította őket, hogy a csőd megszüntetése után mindent rendezni fog. A vevők tulajdonuk teljes tudatában felépítették a félig elkészült házakat, kertet ültettek.
1920-ban a takarékpénztár – nem ismerve el Balás Imre eljárását – az újdonsült háztulajdonosokat felszólította ingatlanaik elhagyására. Ez valóságos forradalmat indított el a telepen, bűnvádi feljelentés tettek Balás és Mógor ellen – a vagyonukat a bíróság bűnügyi zárlat alá vette –, a takarékpénztár ellen pedig pert indítottak a szerződések érvényesítésére.
Időközben a manipulációknak köszönhetően Balás vagyona ellen megszűntették a bűnügyi zárlatot – mivel hitelesen igazolta, hogy a csődtömeggondok valamint a főhitelező, a Veszprémmegyei Takarékpénztár nevében tárgyalt a vevőkkel – és a Kőbányai Gazdasági Takarékpénztár is kikeveredett szorult helyzetéből, tárgyalást kezdett a hitelezőivel és 1922. május 2-án megszűntették ellene a csődeljárást.
A I. világháború idején elindult inflációs folyamat 1923 márciusában hiperinflációba csapott át – amely 1923 júliusában tetőzött – majd az 1924-ben tető aláhozott stabilizációval zárult. Ekkor az árnövekedés 1913-hoz képest már mintegy húszezerszeres volt. A koronát végül 1927-ben a pengő váltotta. A Kőbányai Gazdasági Takarékpénztár ellen 1930. június 25-én rendelték el a csődöt, melyet 1935 júniusában vagyonhiány miatt megszűntettek és törölték a cégjegyzékből.[16]
A Szemere-birtok parcellázási irodája a mai Béke téren, az 50-es villamos végállomásánál, 1930-as évek eleje (Tomory Lajos Múzeum)
Balás Imre és a Pestszentlőrincz-Szemeretelepi vízművek részvénytársaság[17]
Szemeretelepen a vízszolgáltatás már a világháború előtt is akadozott, a lakosság a vízmű kezelését saját kezébe vette, 1920. július 8-án megalapították a Pestszentlőrincz-Szemeretelepi vízművek részvénytársaságot 200.000 korona alaptőkével (2000 darab részvény), „melyek nem készpénzbeli belrészét Balás Imre alapítónak tulajdonát képező és a Pestszentlőrincz községhez tartozó Szemeretelepen már létesített vízművei képezik, a melyek fejében az alapítási tervezet, s az alakuló közgyűlési jegyzőkönyv szerint is 900 darab 100 korona névértékű teljesen befizetett részvény adatott 90,000 korona értékben”. Balásnak összesen 1170 részvénye volt, de az 55 részvényes között ott volt a szemeretelepiek jó része. Balás ismét elnök-igazgató lett, míg az ügyvezető igazgatói tisztet Bauer Sándor számtanácsos töltötte be, Grünwald Márton gépészt műszaki igazgatói címmel ruházták fel. „Erre az igazgatóságnak szüksége volt, minthogy az igazgatóság tagjai hivatalnok emberek lévén technikához magammal [Bauer Sándor] együtt nem érthettek, s csak a társaság ügyvitelét teljesen díjtalanul eszközölték.” Balás sem az 1922-es, sem az 1923-as és 1924-es közgyűlésen nem jelent meg. A legtöbb helyi igazgatósági tag 1923-ban otthagyta a vezetőséget. „Nagy Sámuel hónapról-hónapra emelte a vízdíjakat s így a vízvezeték rentabilis vállalattá lett. Balázs Imre [sic!] ekkor – 1924 novemberében az összes telepi lakosokat az igazgatóságból kidobta és oda a saját emberét – köztük a kocsisát is – tette be igazgatónak.”[18] Az, hogy Balás Imre a saját embereit ültette a vezetőségbe, volt az első lépcső, hogy különböző érdekeltségeit összevonja. 1925-ben jött a következő felvonás, amikor mindent cége székhelyét a saját lakására (V. Petőfi Sándor utca 5. III. em. 19.) helyezte.
„A szemeretelepi vízfogyasztó közönség elégedetlen része 1924. dec. 6-án kelt panasszal fordult Pestszentlőrinc község elöljáróságához, társaságunk és a vízművet üzemben tartó vállalkozó ellen.” A panasz szerint a vízmű igazgatósága nem tart üléseket és nem számoltatja el a bérlőt, a panaszok azonban – az igazgatóság szerint – alaptalanok. Az elkeseredett szemeretelepi lakosok ettől kezdve harcba kezdtek a Szemeretelepi Vízművek Rt. ellen és 1925. április 12-én megalakították a vízműveket ellenőrző bizottságot. Ennek a panaszkönyvébe gyűjtötték a fogyasztók észrevételeit, melyek elsősorban Nagy Sámuel visszaéléseit kifogásolták.
Az elhanyagoltság hamarosan tragédiát okozott: 1927. szeptember 16-án felrobbant a szivattyúmotor és vele együtt leégett az egész gépház. A tragédia végül elvezetett a társaság csődjéhez, a Pestszentlőrinc Szemere-Telepi Vízművek Rt. ellen 1930 áprilisában indítottak csődeljárást. 1933 és 1936 között Pestszentlőrinc felvásárolta a vízmű csőhálózatát, víztornyát és kútjait, majd 1937-ben a város maga indította be ismét a vízmű üzemét.
Időközben nagyot fordult a világ, és a Szemeretelep is a fejlődés útjára lépett. 1926-ban elárverezték Balás Imre maradék több mint 100 darab szemeretelepi telkét,[19] és ez beindította a betelepülések és építkezések sorát. Tíz év után, 1922-ben kezdtek el ismét építkezni a telepen, a 20-as évek végén már olyan területekre is építkezetek, amelyeken addig egyetlen ház sem állt. 1926-ban bővítették a szemeretelepi vasúti megállóhelyet. 1927-ben a telep a Klebelsberg Kuno-féle iskolaépítési program keretében saját két tantermes iskolaépületet kapott és 1927 augusztusától itt tartották a katolikus hívek az istentiszteleteiket. Az iskola igazgatójává az első szemeretelepi tanítót, Kuhár Ernőt nevezték ki.
Lassan-lassan véget ért a szemeretelepieknek az alapító által keltett két évtizedes kálváriája is. 1928 nyarán Szemere Miklós örököse, Szemere István földbirtokos parcelláztatta az iparvasút, az Üllői út és az akkori vecsési határ közötti részt, mintegy 2000 házhelyet hozva létre és kivezettette a villamost a mai Béke térig. Szemere István ezzel megteremtette az Új-Szemeretelepet és a Balás Imre által alapított Szemeretelepből visszavonhatatlanul Ó-Szemeretelep lett. De ez már egy másik történet:
„A kavicsbányán túl az új és öreg Szemeretelepek, már magukban véve egy városrészt alkotnak. Tágas utcasorok, gondozott csinos virágos udvarok, kedves családi házak emlékeztetik az embert arra, hogy épen így nézett ki a nyolcvanas években a budapesti tisztviselőtelep. Szemeretelep városjellegűvé fejlesztésén sokat fáradtak községünk fejei Balla Mihály, Mogor Lajos és lelkes gárdájuk.”[20]
Pápai Tamás László
[1] Józsefvárosi római katolikus keresztelési anyakönyv, 1703/1879.
[2] A Rákosmezei Takarékpénztárról – és utódáról, a Kőbányai Gazdasági Takarékpénztárról – való ismereteinket a Budapest Főváros Levéltárában őrzött iratanyagának köszönhetjük (BFL VII.2.e 5345). A fejezet külön nem jelölt idézetei is innen származnak.
[3] Szemere Miklós (1856–1919) földbirtokos, sportember, diplomata volt. 1902-ben megvásárolta Cséry Lajos hatalmas pusztaszentlőrinci birtokát, ahol elsőként egy lövöldét (ma Zila Kávéház) nyitott. Az ő földterületéből parcellázták a róla elnevezett Ó-Szemeretelepet 1909–1910-ben és a Miklóstelepet 1912-ben. Halála után unokaöccse, Szemere István örökölte a birtokot, melyből további telepeket (pl. Gloriette-telep, Szent Imre-kertváros) is kialakítottak.
[4] Kispest–Szent-Lőrinczi Lapok, IX. évf. 22. sz. 1909. május 30. 5. o.
[5] BFL VII.217 1909 0426 0435353 és VII.217 1910 0718 0421548
[6] BFL VII.217 1910 142 0470841
[7] Népszava, XXXVIII. évf. 124. sz. 1910. május 26. 5–6. o., és 126. sz. május 28. 9–10. o., Pesti Hírlap, XXXII. évf. 124. sz. 1910. május 26. 13. o., Pesti Napló, LXI. évf. 124. sz. 1910. május 26. 12. o. és Pestszentlőrinci polgári halotti anyakönyv, 37–38/1910.
[8] Népszava, XXXVIII. évf. 126. sz. 1910. május 28. 9–10. o.
[9] HU BFL – VII.102.a – fogoly – 1914 – 1995 (hungaricana.hu)
[10] Kuhár Ernőt Muracsányról helyezték ide, ő később az iskola igazgatója lett. A tanítónő a Zentáról áthelyezett Paulheimné Rehák Hajnal volt.
[11] Az 1909-10-es tanévben kettő, az 1910-11-es tanévben huszonöt, az 1912-1913-as tanévben tizenkét diák járt a Wlassics utcai elemi iskolába a Szemeretelepről. A Wlassics utcai elemi iskola anyakönyvei (Tomory Lajos Múzeum).
[12] Kispest–Szentlőrinczi Lapok, XIV. évf. 3. sz. 1914. január 18. 3. o.
[13] A megállóhely „Lőrinc Kavicsbánya 195. számú őrház” néven 1884-től szerepelt a vasúti menetrendekben, a későbbi „Szemeretelep” állomásépületet már 1882-ben is feltüntették térképen az őrház mellett, ám jelentős szerepre csak 1909-től tett szert.
Pesti Hírlap, IV. évf. 38. sz. 1882. február 7. 7. o. és Vasúti és Közlekedési Közlöny, XLV. évf. 46. sz. 1914. április 22. 1. o.
[14] Vasúti és Közlekedési Közlöny, XLIX. évf. 70 sz. 1918. június 21. 1. o.
[15] Balás Imre manipulációnak ismertetését Thury Lajos „Negyven családot az utcára akar tenni egy csődbejutott takarékpénztár” című, és Mester Sándor „Szemeretelepi családok ötéves harca a Kőbányai Takarékpénztárral” című, a Pesti Napló, LXXII. évf. 195. sz. 1921. szeptember 3-i 3. oldalán és LXXIV. évf. 37. sz. 1923. február 16-i 2. oldalán megjelent cikkeknek köszönhetjük.
[16] Budapesti Közlöny, LXIX. évf. 152. sz. 1935. július 7. 6. o.
[17] A Pestszentlőrinc Szemere-Telepi Vízművek Rt.-ról való ismereteinket a Budapest Főváros Levéltárában őrzött iratanyagának köszönhetjük (BFL VII.2.e 25641). Az innen származó idézeteket külön nem jelöltem.
[18] BFL V. 473.c. 501. doboz, Szemeretelepi vízmű építése 1920–1937.
[19] Budapesti Közlöny, LX. évf. 80. sz. 1926. április 10. 3. o.
[20] Pestszentlőrinci Hírlap, 1934. szeptember 15. 3. o.