A lengyelség megtelepedése Kőbányán
Kőbánya demográfiai helyzetét tekintve mára nagyon sokszínű képet mutat, történelme során területén sok nemzetiség talált munkára, átmeneti vagy végleges otthonra. A rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy az 1900-as évek elejéig németek, szlovákok és ruszinok élnek nagyobb számban a kerületben, és csak az 1906-ban kelt népszámláláskor jelennek meg a lengyelek külön nemzetiségként, viszont számuk 1910-re már meghaladja a szlovákokét.
A kőbányai lengyelek temploma az 1930-as években
A továbbiakban egy olyan nép kőbányai megtelepedéséről szeretnék írni, akik nagyban hozzájárultak elmúlt kétszáv évünk történelmének alakításához, akik társadalmilag és kulturálisan úgy illeszkedtek be a kerület mindennapjaiba, hogy közben megőrizték erős, összetartó közösségüket is, akik templomot, szociális otthont, kultúrházat építettek Kőbányán, és akiknek mára önálló kerületi múzeumuk van.
A kőbányai lengyelség több hullámban érkezett meg, telepedett le Kőbányára.
Az első nagy hullám a XVIII. század közepén indul el Lengyelország gazdaságilag és politikailag legszegényebb területéről, Galíciából. A korábban mezőgazdasági termények kereskedésével foglalkozó gurál parasztok az újonnan bevezetett védővámok miatt elszegényedtek, s a jobb megélhetés reményében kivándorlásra kényszerültek. Ez a kivándorlási hullám 1840-1870 között érte el a csúcspontját.
Kőbányai Lengyel Nemzetiségi Mindenkor Segítőkész Szűz Mária templom napjainkban
Fotó: miserend.hu/templom/858
A kivándorló galíciaiak számára Magyarország vonzó célpont volt. A kiegyezést követő gazdasági növekedés Kőbánya számára soha nem látott, ugrásszerű fejlődést hozott: egyrészt gyárak és vállalkozások alakultak, épültek, másrészt a fővárosi nagyszabású építkezéseket Kőbánya szolgálta ki kővel és téglával. A megnövekedett igény miatt azonban hamarosan úgy az építkezéseken, mint a gyárakban és bányákban munkaerőhiány jelentkezett, s ezt nem tudta fedezni Kőbánya mégoly dinamikusan is növekvő népessége. Ekkor jelenik meg a nyomor elől elvándorló lengyel munkásság Kőbányán, akik elsősorban kilátogató ügynökök révén értesülnek a magyarországi „kecsegtető” lehetőségekről, s megérkezvén kőfejtőkben, agyagbányákban, illetve a fénykorukat élő téglagyárakban vállalnak munkát, így elsősorban Kőbányán találnak otthonra. Az első világháború kitöréséig a főváros lengyel népességének háromnegyede Kőbányán élt.
Az első nagyobb hullámmal letelepedettekre jellemző, hogy kisebb falvakból érkeznek és továbbra is zárt közösségeket alkotnak, megbízható és olcsó munkaerőnek számítanak, s kilátástalanságukban alacsony bérezésért is elvégezték a kemény fizikai munkát, tűrni kényszerültek a kizsigerelő munkakörülményeket, a 12 órás műszakokat, az antihumánus bánásmódot. A lengyel munkavállalók további közös jellemzője, hogy mélyen vallásosak, „gyakran vetettek keresztet, szívük fölött amulettet hordtak”. Kétségbeejtő helyzetük, az otthonuktól való elszakítottságuk, nyelvi nehézségeik, valamint a vallásuk gyakorlásának hiánya miatt azonban idővel elhanyagolják a hitüket, sokan alkoholizmusba menekülnek.
Jozef Bilczewsky lwowi püspök 1907-es magyarországi látogatásakor tájékozódik a lengyel kolónia körülményeiről, s a helyzet megoldásaképp nagyobb egyházi szerepválallást sürget. A püspök egy évvel később Danek Vince fiatal lengyel papot Magyarországra, Kőbányára helyezi. A fiatal pap agilisnak bizonyul, s a lengyelek anyanyelvi lelki gondozásán túl hamarosan Templomépítési Egyesületet alapít, melynek célja egy önálló lengyel templom felállítása a kerületben. Az építkezés anyagi hátterének megteremtését egyesületi tagdíjakból, főúri támogatók és további jelentős személyiségek az ügy mellé állításával próbálja megalapozni, a templomépítés végső soron mégis egy hosszan halogatott üggyé válik, mivel az adományok nem gyűlnek a várt mértékben, továbbá a háború miatt sajnos megtorpan, sőt évekre megáll az ügy. Végül 1925-ben Danek atya kétszer is elutazik Amerikába, s a hiányzó összeget sikerül összegyűjteni a kivándorolt lengyelek körében, így megindulhat az építkezés.
A templom az Apaffy (ma Kőér) és Óhegy utca sarkán álló telekre épül, Árkay Aladár tervei szerint, magyaros szecessziós stílusban. 1926. augusztus 17-én szentelik fel, s Vincent Danek kérvényezésére Mindenkor Segítő Szűz Mária titulust kapja a templom, továbbá egy különleges státuszt: a Iwowi egyházmegyéhez tartozik ugyan, de működéséről az esztergomi egyházmegyével is egyeztetnie kellett.
Belső kialakításánál nagy hangsúlyt kap a két nemzetet összekötő történelmi barátság kihangsúlyozása, s a falakon, üvegablakokon kétnyelvű feliratok és a nemzeti címerek között a népeinket összekötő történelemi alakok, szentek, boldogok jelennek meg. A templomhoz 1928-ban épített bástyaszerű torony a kőbányai Sorg Antal nevéhez fűződik, aki nagy számban foglalkoztatott lengyel segédmunkást építkezési vállalkozásában, s a tornyot jutányosan, és legendásan rövid idő alatt építtette fel.
A maradék támogatást a plébánia egy idős és legyengült lengyeleket befogadó szociális otthon létesítésére fordítja, ami 1932-ben épül meg a templom mellé. A beköltözők gondozására ekkor Erzsébet-rendi nővérek érkeznek Lengyelországól. A szociális otthon egyben közösségi színtérül is szolgál, s így, az új épületekkel kibővülve, továbbá a nővérek segítő közreműködésével fellendül a helyi lengyel nemzetiségi társasági és kulturális élet. Új szervezetek jönnek létre, ifjúsági, énekkari, cserkész, színjátszó közösségek alakulnak, működnek.
A kőbányai lengyelek második nagy hulláma a II. világháború elején érkezik, mikor 1939-ben a német hadsereg lerohanja Lengyelországot, és Magyarország százezer lengyel menekültet fogad be. A lengyelek ellátásában, elszállásolásuk megszervezésében a lengyel plébánia aktívan segédkezett, s hathatós közreműködésük nyomán többszáz embert költöztetnek ekkor Kőbányára, így Kőbánya a lengyel ellenállási mozgalom magyarországi központjává válik. A plébánosra és a nővérekre a háborús években megnövekedett feladatok hárulnak, mivel a hazájuktól távolba szakadt lengyelek lelki gondozását a kerület, sőt a főváros határain túl is ők látják el. A templom is megsínyli a háborút, sajnos a torony is teljesen lerombolódik, de még nagyobb veszteség, hogy Danek Vince a háború alatt legyengül, és 1945-ben meghal.
Emléktábla a templom oldalán
A háborús éveket követően szalézi atyák érkeznek a templomba, s megkezdődik a templom rendbehozatala, kijavítása. Munkálkodásuk nyomán a megtört hitélet is új erőre kap, s a fiatalok is egyre többen látogatják a templomot, gyakorolják a hitüket. Az azóta eltelt időben több anyanyelvű vagy kétnyelvű atya teljesített szolgálatot a plébánián hosszabb-rövidebb ideig, közülük is kiemelném Malczyk Erasmus atyát, akinek a templom belső kifestését köszönhetjük, amennyiben megbízta testvérét, a neves templomfestő Malczyk Károlyt a munka elvégzésével. Malczyk a rábízott munkát elvégzi, méghozzá legendásan: a templom mennyezetére festett angyalok arcához a plébániára járó lengyel és magyar fiatal leányok szolgálnak modellül. Kiemelném továbbá Dragos Károlyt, aki az ötvenes-hatvanas években szolgál Kőbányán, és folytatja a templom helyreállítási munkáit, bár lehetőségei nagyon beszűkűlnek. Az egykor Kőbányán letelepedett lengyelség ekkorra kezdett beolvadni, elköltözni, illetve a háború után eleve többen visszaköltöztek hazájukba.
Az Óhegy utcai Lengyel Ház Lengyelek Kőbányán c. egykori tárlata
A 70-es években azonban a kedvező magyarországi munkafeltételek miatt újra nagyobb számú lengyel érkezik hazánkba, általában csoportosan, és elsősorban továbbra is az építőiparban vállaltak munkát. Az ekkor áttelepülők már tudatosan „átmeneti munkavállalóként” jöttek, nem terveztek végleges magyarországi letelepedést, és azzal a tudással érkeztek, hogy van egy templomuk Kőbányán, amit felkereshetnek, látogathatnak. Ekkor a lengyel származású Leszkovszky György atya teljesít itt papi szolgálatot, s a nagyszámú lengyel vendégmunkás megjelenése nyomán a templomban újra felvirágzik a hitélet: a szentmiséken, liturgikus alkalmakkor dugig van a templom, az egyházi ünnepeken, körmenetek alkalmával a kiszoruló hívek tömegesen hallgatják a utcáról a szertartásokat. A 80-as években több lengyel és magyar főpap is ellátogat a templomba, amely lassan a két egyház élő kapcsolatának a szimbóluma lesz. 1988-ban Mátyás Jozefowicz atya kerül ide Lengyelországból egy rövid időre, s ekkor a templom az építőipari vállalkozásokban dolgozó lengyel vendégmunkások segítségével teljesen megújul. Munkáját Jozef Wojda atya fejezte be. Jozef atya vezette a hívek egy kétszáz fős csoportját pápai találkozásra, mikor II. János Pál 1991-ben Magyarországra látogatott. A szentatya ekkor tájékozódott az itteni lengyel plébánia helyzetéről, s szót emelt érte. Látogatása után a Lengyel templom önálló személyi plébánia rangot kapott, s továbbra is megtarthatta különleges státuszát. A templom tehát máig végzi, betölti eredeti misszióját. S bár elsődleges feladata a lengyel hívek lelki gondozása, a templomot a lengyel és a magyar hívek közösen látogatják, s – mint a legismertebb magyarországi lengyel vallási intézményt – nagyszámban keresik fel hazánkon átutazó lengyel zarándokok is.
Földényi Krisztina