Városunk Online

Pesti passziók

 Palásthy Marcell újságíró egyike a 20 .század első harmada irodalma szinte teljesen elfeledett alakjainak. Pedig  még a két háború között is sokan ismerték, Kellér Andor egy esszét írt róla – szerencsére, mert ma már csak ez az emlék van róla. Bródy, Molnár Ferenc és Karinthy is elismerték tehetségét, sokat vártak tőle, de a lóverseny és a kártya tönkretették. Halálos ágyán így jellemezte önmagát: „Egy ember aki nem végezte el dolgát a földön”. Szép feladatot vállalt Zeke Gyula Kártya, lóverseny, kávéház. Palásthy Marcell szerencsejátékos hírlapíró cikksorozatai az 1920-as évekből című  könyvével, mert nemcsak leporolta emlékét, hanem a régi Budapest kedvelt helyszíneire is elkalauzolja az olvasót.

 Bevezetésében a szerző bemutatja Palásthy munkásságát és „szenvedélytörténetét”, utalva arra az elsüllyedt világra,  amelyben a kötetet megtöltő cikksorozatai születtek. Erényei mellett nem hallgatja el  hibáit sem: hírlapírói gondatlansága stilisztikai feladatokat ró az utókor szerkesztőjére – de írásai érdekessége kárpótol a fáradságért. Utána 20 oldalon Kellér Andor említett műve fejtegeti „Palásthy titkát”, élvezetesen, de sikertelenül  pedig ő is állandó törzsvendég volt a címben szereplő intézményekben.

Ezután olvashatjuk Palásthy Marcellnek a Belügyminisztérium A Rend című lapjában 1925-26-ban megjelent három cikksorozatát. Először a kártyaklubokról ír, Budapesten érdekes módon a rulett nem igazán lelt hazára –  meg is tudjuk miért. Viszont voltak már  játékautomaták , ezeket az ördög  posztkisztlije (postaládája) néven emlegették betiltásukig.    Maradt a kártya, rengeteg  kaszinót és játékost említ, előbbiek néha ötletes fedőnevek alatt működtek  pl. Vitorlás-klub (Pesten!),  sőt Kisgazda egyesület.  Tanácsköztársaság betiltotta ezeket, de azért a Rákóczi téren Vörösőr Parancsnokság fedőnéven is létezett „bolsi kaszinó” –nak csúfolt  pinkaklub. Következő fejezetben a lóverseny „különös világát” mutatja be. Széchenyi  hazafias kezdeményezését a méltatlan utódok gyakran próbálták csalásra használni, néha megdöbbentő  és jobb ügyhöz méltó leleményességgel . Felhasználták az akkori technika vívmányait (távíró, telefon), de néha verkliszóval is jeleztek. Ebben a részben külföldi (angol, belga,amerikai ) példákat is hoz, hiszen a bűn nem tiszteli az országhatárokat. Nincs új a Nap alatt: még a lovakat is doppingolták! Nemcsak kritizál, utolsó oldalakon javaslatokat tesz a bukmékerirodák reformjára is! Legterjedelmesebb része a cikksorozatnak méltán híres pesti kávéházakkal foglalkozik. Nem véletlen a „ pesti” jelző: egyetlen budait sem említ, pedig volt egy pár! Van fejlődés a 19. századi állapotokhoz képest, amikor a rendőrök csak katonai segédlettel  tudtak razziázni, de még így is sok szélhámos „aviatikus” tanyázik némelyik intézményben.  Sorraveszi az egyes kerületek   kávéházait, történetüket, tulajdonosaikat, nevezetesebb törzsvendégeiket,valóságos helytörténeti monográfiát adva róluk. Ezt egyébként az egész könyvről elmondhatjuk, megemlítve a záró  jegyzetanyagot és a szakszótárt, amelyek  nemcsak a megértést segítik, hanem további kutatásokra is ösztönöznek.

Róbert Péter