Városunk Online

Palota földjén

A XV. kerület helytörténeti gyűjteményében – napjainkban ismét a Rákospalota Múzeum elnevezést használják – november 23-án Palota földjén – Hagyomány és sokszínűség címmel új állandó kiállítás megnyitóján vehettünk részt.

Tárlatuk négy teréből az előtér és két terem kiállítása teljesen megújult, a harmadik terem átalakítását idén tervezik. A korábbi, napjainkra már jogosan korszerűtlennek tekinthető kiállításuk megújítását a gyűjtemény 2012 és 2016 közötti vezetője, Kiss Emilia kezdeményezte, sikeres pályázatot benyújtva az EMMI Múzeumi Főosztályához.

Előterébe belépve – az Óbudai Múzeumban is jól megvalósított ötletet átvéve – Palota történetének fotókkal illusztrált kronológiájával szembesülünk. Ez grafikai megjelenését tekintve ügyesen kivitelezett, a későbbi múzeumpedagógiai tevékenységeknél jól használható lesz.

Mindkét terem közepén végigfutó dekoratív tartószerkezetük üveglapjai alatt a település múltját felelevenítő muzeális anyagok tekinthetők meg. Ezektől eltekintve ez a két kiállítási terem a budavári Királyi Palota kiállítási gyakorlatát követi, azonban az ottani óriási tereket nélkülözve. Mindkét teremben a minimal art művészeti irányzatnak napjainkra a lakáskultúrában is teret nyerő formavilágát tükröző modern látványkiállítás valósult meg, kevés tárgyi anyaggal, enteriőrök nélkül. Utóbbiak hiányát próbálják talán hangsúlyozni a termek falait több helyen eltakaró, óriásira nagyított olajfestmények fotókkal, amelyek így inkább dekorációnak hatnak.

Tárlatuk megnyitóján dr. Csorba László, az ELTE professzora, a tőle már megszokott akadémikusi szinten Palota történetének kevesek által ismert részleteit villantotta fel, nagy érdeklődés kiváltva.

gábriel