Evangélikus templomok Budapesten
A három, ma a fővárost alkotó Duna-parti városban, Pesten, Budán és Óbudán egészen a 18. század végéig nem telepedhettek le protestánsok[1]. Így az akkor még Pest körüli falvakban jelentek meg a nagyrészt német és szlovák anyanyelvű evangélikus telepesek. Az evangélikusok legrégebbi temploma a fővároshoz csak 1950-ben csatlakozott Cinkotán épült[2]. A középkori eredetű, a török időkben részben elpusztult templom, többszöri átépítés és bővítés után 1775-76-ban nyerte el mai formáját. Berendezései a 19. században épültek, ma látható oltárképét Vastagh György festette 1891-ben. Cinkota fiókegyházai voltak a 19. század végéig a ma működő külső-pesti gyülekezetek.
A telekszerzési tilalom miatt Pest körül félkörben telepedtek le a protestáns családok, mint Pilisen a Beleznay, Aszódon a Podmaniczky, Pécelen a Ráday, Acsán a Prónay, Domonyban a Radvánszky, Szirákon a Teleki főúri familiák, a birtokos köznemesség soraiban pedig többek között Péteriben a Pongrácz és Földváry családok. II. József Türelmi Rendelete (1781) után Pest-Buda kiemelt szerepe miatt csak lassan haladtak előre az evangélikusok templomépítésre vonatkozó erőfeszítései[3]. Pest első evangélikus temploma a mai Deák Ferenc téren épült, az egykori városfalon kívül. A gyülekezet mind a mai napig megőrizte nevében történeti elnevezését, Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközség. Buda és Pest katonai parancsnokának, az evangélikus Coburg Josiás herceg táborszernagy közbenjárásának volt köszönhető, hogy javaslatára az evangélikusok kérelmezték tulajdonul a III. Károly által épített Invalidus, más szóval Gránátos kaszárnya katonai fásudvarának kincstártól történő átruházását templom- és iskolatelek céljára.
Krausz János volt az első földszintes épület tervezője (1794), mely a templom felépüléséig szolgálta a gyülekezetet, mint imaterem és iskola[4]. A templom terveihez is hozzáfogott, de ő időközben elhunyt, így segédje, a fiatal Pollack Mihály vette át a tervezést és ő fejezte be a templomot (1811). A klasszicizáló stílusú épület végső formáját Hild József dór fejezetű, timpanonos portikuszával érte el 1855-ben. Szerkezeti okokból 1875-ben le kellett bontani a kisméretű harangtornyot. Időrendben a harmadik templom a Budavári evangélikus templom, mely József nádor evangélikus feleségének, Mária Dorottyának hathatós támogatásával épült a Dísz tér és a Szent György tér találkozásánál 1847-ben. Ez a templom már csak néhány korabeli ábrázolásról ismert. A 19. század végén a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság épületének építése miatt a templomot el kellett bontani. A gyülekezettel történt megegyezés szerint az új budavári templomot a Bécsikapu téren építették fel 1895-ben[5] neo-barokk stílusban.
Ma Budapest egyházigazgatási szempontból két egyházkerülethez (északi- és déli egyházkerület) és két egyházmegyéhez (a pesti és a budai egyházmegye) tartozik. A 31 gyülekezet közül a főváros mai közigazgatási határain belül 23 gyülekezet található. Ezekhez ma 29 templomépület tartozik. Néhány kivételtől eltekintve többségük a századfordulón után, a 20. század első felében épült. Ezek a templomok, illetve az időben egymáshoz közel, nagyszámban végrehajtott építkezések már alkalmasak arra, hogy keletkezésükkel kapcsolatban bizonyos tendenciákat és jellegzetességeket felvázolhassunk. A huszadik század magyar evangélikus templomépítészetét alapvetően a 19. század második felében Németországban lezajlott protestáns építészeti viták határozták meg. Első sorban kell megemlíteni az 1861-es úgynevezett eisenachi regulatív-ot. A konferencián elfogadott záródokumentum vagy inkább állásfoglalás meghatározó volt az építészettel kapcsolatban, noha kötelező érvénnyel nem bírt. A klasszicizmussal szakítva a középkor tornyos-hosszházas-szentélyes elrendezésének mintául vételét tűzte ki célul. Magyarországi elterjedését a 19. században ekkor jelentkező romantika segítette. A regulatív megállapításai hazánkban visszhangra találtak Jánossy Lajosnak, az evangélikus teológia liturgia professzorának nézeteiben, aki a középkor téreszményét és formanyelvét propagálta elvetve minden mást.
A másik fontos előzménye a protestáns építészetnek az 1891-es wiesbadeni konferencián megfogalmazott program. Ez a program az egységes templomtér kialakítását hangsúlyozza, az apszist mellőzte és a berendezések között ugyanolyan fontosnak tartotta a szószéket, mint az oltárt. Ennek a programnak, Németországgal és Skandináviával ellentétben, egy -két kivételtől eltekintve nem volt számottevő hatása itthon.
A 20. században Budapesten épült evangélikus templomok építői között elsőként kell megemlíteni Sándy Gyula nevét, akinek a nevéhez fűződik 9 evangélikus templom építése a fővárosban. Munkássága külön előadás témája is lehetne, hiszen a százhoz közelitő templomépületeinek, átépítéseinek és terveinek többsége evangélikus templom. Stílusa többféle forrásból táplálkozott és nagyszámú megvalósult temploma a kísérletezésre is lehetőséget adott számára. Alaprajzi elrendezésében és tömegképzési gyakorlatában azonban legtöbbször a középkori alapokat részesítette előnyben. Rákoskeresztúr (1941-43)[6], Rákoscsaba (1937-39), Rákoshegy (1938-39), Rákosliget (1932), Rákosszentmihály (1934), Pestújhely (1933), Kispest (1924-27), Budafok (1934-35) és Angyalföld (1937-38). A középkori elemek mellett a felvidéki pártázatos reneszánsz formavilága is visszaköszön több épületén. Ilyen meghatározó elem például az egyedül vagy középkori elemekkel vegyített négy fiatornyos, gúlasisakos toronymegoldása vagy a homlokzaton alkalmazott sgraffito technika. Ugyanakkor szerkezettani jártasságát mutatja az új anyagok (vasbeton, acél) használatának és épületen belüli alkalmazásának legtöbbször helyes megválasztása. Sándy Gyula budapesti templomai közül kiválik az angyalföldi temploma, mely a klasszicizáló épületek közé tartozik. Ezt a mintát követi Szalkay Jenő rákospalotai új temploma (1936-41) is.
Említésre méltó a templomok sorában a Pecz Samu által tervezett fasori evangélikus templom (1903-1905). A historizáló két hajós épület a gótikus stílust követi külső formájával és belső díszítőfestésével. Benczúr Gyula oltárképével és Róth Miksa üvegablakaival gazdag belső dekoráció valósult meg[7].
A templomok között meg kell említeni azokat, melyek modern felfogásban készültek és térkialakításuknál az új funkcionalitás dominált. A gyülekezeti központ, mint új funkcióval bővült közösségi épülettípus jelenik meg Schulek János kelenföldi (1926-28), Frecska János kőbányai (1930-31), és Friedrich Loránd óbudai (1934-35) templománál. A kelenföldi templom eredetileg a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződésében kialakított térre nézett volna. Historizáló formáit a neoromán stílusban kialakított középtornyos homlokzat uralja, de funkcionális megoldásai (a templomtérrel egybenyitható, gyülekezeti célokat szolgáló nagyterem és gyülekezeti helyiségek) máig használható megoldást nyújtanak a közösségnek. Kőbányán és Óbudán az enyhén megemelt templomtér alatt találhatók a máig jól kihasználható közösségi terek. A részletmegoldásaikban, anyaghasználatukban korszerű és modern, de homlokzati megoldásaiban mégis konzervatív megoldások eltérnek a német és skandináv területeken ekkor megjelenő sokkal radikálisabb, külső kialakításukban is új formákat kereső gyakorlattól.
A rendszerváltás után a fővárosban épült templomok közül kiemelkedik Benczúr László budahegyvidéki evangélikus temploma (1996-2000). A telekbelsőben épült templom „…tudatosan kerüli a romantikus megközelítést. Épületei többségében racionálisan megfogalmazott, elemi geometriai formákat használ, a történeti párhuzamok nem célok, hanem következmények.” -írja róla Masznyik Csaba[8] a rendszerváltás után épült templomokról szóló írásában.
Az evangélikusság templomépítészetére Budapest vonatkozásában is érvényes az a megállapítás, mely országos viszonylatban is helytálló. Ezek szerint, legfőképpen a történelmi kényszer hatására a lineáris, egymásra építkező stíluskorszakok folyamatos fejlődése helyett az evangélikusság építészetét is a nagy cezúrák és az ezeket követő nagy lendülettel vett újrakezdések jellemzik Magyarországon. Az igény a történelmi gyökerekhez való visszatéréshez mindig megjelenik, de legtöbbször sajátosan párosul a modern kor igényeivel és megoldásaival.
Harmati Béla László PhD
[1] I. Lipót császár és magyar király 1703-ban kelt pest-budai kiváltságlevele szerint csak katolikus vallásúak nyerhettek polgárjogot. Az első evangélikus vallású, aki polgárjogot nyert Pesten, Liedemann János Sámuel kereskedő volt 1786-ban.
[2] 1699-től telepített ide felvidéki evangélikusokat Beniczky Tamás földbirtokos.
[3] II. Lipót által összehívott 1791-es országgyűlés 26. törvénycikke emelte törvényi erőre a szabad vallásgyakorlatot.
[4] A gyülekezet történetéről részletesen: id. Fabiny Tibor: Az első kövek, 2000; Zászkaliczky Péter (szerk.): Oltalom a zivatarban, 2011.
[5] Tervezője a Honvédelmi Minisztériumot is tervező Kallina Mór.
[6] Rákoskeresztúron 1800 óta állt egy barokk evangélikus templom, mely a 20. századra kicsinek bizonyult. Mellé 1941-43 között emelték fel a ma is álló templomot (Sándy Gyula). A régi templomot 1945-ben a baloldali kormány nyomására lebontották. A gyülekezet történetéhez: Paul Brandtner: Beitrag zur Geschichte der Transmigration inner- und oberösterreichischer Protestanten nach Ungarn Iklad und Rákoskeresztúr in Deutschen Forschungen in Ungarn Jahrgang IV. (1939) Heft 1-2, Budapest; Bartók János: Rákoskeresztúr története I-III., 1994.; Dr. Kósa Pál:[2] A rákoskeresztúri evangélikus egyház története (1984), könyv formájában kiadatlan, de a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség honlapján elérhető.
[7] A templom 100 éves jubileumára Gálos Miklós szerkesztésében gazdag kötet jelent meg a templomról (100 éves a Budapest Fasori Evangélikus Templom, 2005).
[8] Új evangélikus templomok, Luther Kiadó, 2008, 43.o.